Bodonyi Ákos
Többféle sportágat űztem az általános- és középiskolában is. Végül a röplabda vált a leginkább domináns sportággá. Sikerült végigjárni a különböző osztályokat ebben a sportban. A felsőoktatásban töltött évek után és a sikeres testnevelő tanári oklevél megszerzését követően Szolnokra kerültem, ahol 10 évet játszottam az első osztályban szélső ütőként – ebből közel hét évig lehettem a csapat kapitánya is-. A nyarakat a strandröplabda pályán töltöttem már középiskolás koromtól kezdve.
2009-ben keresett meg az akkori szakosztály-vezető, hogy kezdjek el dolgozni a Sportcentrum kötelékében is, mint utánpótlásedző. Ekkor már 5 éve dolgoztam edzőként és akkoriban a felnőtt NB2 női csapat vezetőedzője voltam, de az utánpótlás nevelés egy gyönyörű művészet, ahol az üres vásznat megtöltjük tartalommal és az eredmény idővel önmagáért beszél. Ez egy visszautasíthatatlan kihívás volt egy testnevelő tanár és röplabda edző előtt.
Szakosztály-vezetőként minden korosztályt és a benne dolgozókat a saját szívügyemnek tekintem maximális mértékben. Igyekszem a szakmai munkát minden mélységében nyomon követni és segíteni. Ebben az aspektusban a célok egy stabil, egymásra szisztematikusan épülő szolnoki utánpótlás megalkotása hosszú évtizedekre, amely domináns szereppel bír a honi röplabdázásban mindkét nem tekintetében. Ezáltal szeretném ennek a gyönyörű sportágnak a szolnoki kiteljesedését szolgálni a legkisebbektől a legidősebbekig. Edzőként a célok évről évre változnak, de a dobogó megszerzésének racionális esélye pályafutásom utolsó évtizedében mindig adott volt. Így van ez az idén is.
- 5x magyar bajnok edző I.o. (UP) (U11, U12, U15, U19)
- 5x második helyezett edző I.o. (UP) (U10, U13, U15, U17, U21)
- 2x harmadik helyezett edző I.o. (UP) (U17)
- 10x diákolimpiai bajnok edző (strandröplabda sportágban)
14 éve dolgozom testnevelő tanárként az egyik Szolnok belvárosi általános iskolában. Fiatal koromtól célomnak éreztem a testkultúra fejlesztését. Közel egy évtizede dolgozom a magyar férfi utánpótlás válogatottak mellett és 5 éve már, hogy vezetőedzőként teszem mindezt. 2005 óta dolgozom folyamatosan megszakítás nélkül, mint röplabda edző végigjárva minden szintet, korosztályt és nemet is. Párkapcsolatban élek és van egy 2 és fél éves kisfiam.
szakmai beszámolók és hírek az
edzővel és csapatával kapcsolatban

OGYB III. OSZTÁLY
Helyszín: Kóka Berki Krisztián Sportcsarnok Időpont: 2022.04.10 Játékosok: • Nagy Hanna • Horváth Anna • Szolga Sára Beáta • Ádám Rebeka Margaréta • Török

U21 OJB I. osztály Elődöntő (6 közé jutásért) 2022.03.20.
SZOLNOK, TISZAVIRÁG ARÉNA Sportolók: Tímár Mike, Kohajda Róbert, Quintz Tamás, Fenyvesi Dániel István, Hegedűs László, Lovász Bence, Katona Dávid, Reiner Márk, Oláh Róbert,

Dr. Tarnawa Ferdinánd U19 OIB I. osztály V. FORDULÓ 2022.02.13.
Sportolók: Lovász Bence Kristóf Molnár Balázs Eperjesi Richárd Fenyvesi Dániel István Reiner Márk Quintz Tamás Acsai Bálint Dávid Kovács Dominik Katona Dávid Martin

U21 OJB I. osztály XIV. FORDULÓ – Szolnoki SPC – Gyöngyösi Röplabda SE
2022.02.05. SZOLNOK, VÁROSI SPORTCSARNOK Sportolók: Tímár Mike, Kohajda Róbert, Quintz Tamás, Fenyvesi Dániel István, Hegedűs László, Lovász Bence, Katona Dávid, Reiner Márk, Oláh Róbert.

U21 OJB I. osztály VIII. FORDULÓ | VRCK – Szolnoki SPC 2021.12.11.
Kazincbarcika, Szent Erzsébet sétány 2. DON BOSCO Sportközpont Sportolók: Tímár Mike, Quintz Tamás, Fenyvesi Dániel István, Acsai Bálint Dávid, Lovász Bence, Oláh Róbert,

U21 OJB I. osztály VIII. FORDULÓ | Szolnoki SPC – MEAFC – Miskolc U21 2021.11.27.
Sportolók: Tímár Mike, Quintz Tamás, Fenyvesi Dániel István, Acsai Bálint Dávid, Hegedűs László, Lovász Bence, Oláh Róbert, Reiner Márk, Kovács Dominik, Dalkó György. Vezetőedző: Bodonyi