November 13-án Dunakeszin rendezték csoportunk 2. fordulóját, ahol ismét a VSD és a Szeged csapatával mérkőztünk meg. Az első körben két magabiztos győzelmet arattunk, így most is úgy érkeztünk, hogy csak a győzelem az elfogadható.
Eredmények:
VSD – Szolnoki SPC sárga 0:3
Szolnoki SPC sárga – Szeged fehér 3:0
Játékosok:
- 12 Szalai Kitti (c) (szélső ütő)
- 7 Guth Eszter (feladó)
- 10 Porcsin Lilla (feladó)
- 9 Pásztor Gréta (szélső ütő)
- 8 Csősz Nóra (szélső ütő)
- 4 Mészáros Gréta (szélső ütő)
- 5 Solti Zsófi (center)
- 17 Töreki Emese (center)
- 11 Kincses Hanna (center)
- 18 Ferenczi Csenge (center)
- 16 Solti Nóri (liberó)
Elbakour André, edző:
A megismert erőviszonyok alapján mindenképp két győzelmet vártam, amit a csapat úgy is teljesíteni tudott, hogy több szettben teljesen felforgatott szerkezetben játszottunk. Minden játékos kivette a részét a sikerből, és nagy örömünkre – az U15-ös korosztály mellett – U17-ben is csoportgyőztesként várhatjuk a folytatást.
Nagyon céltudatos ez a társaság. Időnként egész rutinosnak tűnnek a nagypályán, annak ellenére, hogy három hónapja kezdték a 6-6 elleni játékot.

