U15 III. Felsőház 2022.03.05. Dunakeszi

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on twitter
Share on email
Ellenfelek: VSD, Miskolc, HTE
Hasonlóan az U17-es bajnoksághoz itt is azért küzdünk, hogy a legjobb négy csapat közé kerüljünk. Természetesen úgy utaztunk Dunakeszire, hogy mindhárom meccsünket meg szerettük volna nyerni. Az U17-es bajnokságban rengeteg tapasztalatot szerzünk, így az U15-ben sokkal magabiztosabban tudunk játszani, ráadásul itt a háló is 7 centivel kisebb, ami a nem túl magas csapatunknak szintén jól jön.
Esélyeshez méltóan kezdtük a napot a VSD ellen, már a bemelegítésnél érezhető volt az erőbeli fölényünk az ellenfelünkkel szemben. Ezt a fölényt fel is tudtuk vinni a pályára. Változatosan, hatékonyan támadtunk, jól védekeztünk. A csapat nagyon fegyelmezetten, tudatosan játszott, az edzésen begyakorolt megmozdulások folyamatosan visszaköszöntek a mérkőzésen.  3:0
A második meccsen a Miskolccal találkoztunk. A borsodiak az első szett elején folyamatosan “tapadtak” ránk, de sikerült őket leszakítani, és megnyerni a szettet. A széleken és centerben is nagyon hatékonyak voltunk. A második szettben állva hagytuk az ellenfelet, így fölényesen nyertünk, de a harmadik játékrész sem forgott veszélyben. 3:0
A nap végén a HTE csapatával kerültünk szembe. Ellenfelünk nagyon megilletődve lépett pályára, szemmel láthatóan tartottak tőlünk. Így folyamatos játék nem alakult ki. 3:0
Ki kell emelnem, hogy a lányok U15-ben október 2-án, az első U15-ös meccsükön szenvedték el az idei egyetlen vereségüket eddig, sőt szettet is november 6-án vesztettek utoljára. Azóta minden meccsüket hibátlan mérleggel teljesítették. Nem lehet más célunk, mint a hazai visszavágón újabb három győzelemmel kivívni, hogy dobogóért játszhassunk a legvégén. Reméljük április 9-én, hazai pályán, sok-sok szurkoló előtt tudjuk ezt teljesíteni!

EZ IS ÉRDEKELHET...