Még január elején történ, hogy U13-as csapatunkkal Érdre látogattunk, ahol a helyi Delta kedves meghívásának tettünk eleget.
Az U13-as hagyományoknak megfelelően, az A és B sorok külön pályán mérkőztek meg.
Az A sorunknak, a helyiek mellett, a Gödöllő és a Dunakeszi volt az ellenfele. Az első két meccsünket a Gödöllő és a Dunakeszi ellen játszottuk. A két, másodosztályban szereplő ellenfelünket határozottan jó játékkal múltuk felül. Az utolsó meccsen, a szintén hibátlan Delta ellen dőlt el a tornagyőzelem. Az első osztályból jól ismert csapattal szemben egy végsőkig kiélezett, nagyon színvonalas összecsapáson maradtunk alul.
A B sorunknak szintén a Delta, a Gödöllő és a Dunakeszi volt az ellenfel. Ebben a csapatban a kezdő játékosaink szerepeltek, és talán ez volt az első tornájuk, ahol már igazi röplabdát játszottak a lányok. A csoportban végül egy óriási körbeverésből a 3. helyet szereztük meg.
Nagyon hasznos volt a torna, mind játék, mind csapatépítés szempontjából sokat léptünk előre.
Csapattagok:
A csapat
10 Gulyás Anna
9 Révi Tímea
13 Varga Léna (c)
6 Süle Karolin
5 Ládi Ágnes
B csapat
18 Forgács Anna (c)
7 Munkácsi Kata
11 Barsi Zelma
4 Udvardi Blanka
8 Minárovits Enna
Edző: Elbakour Bernard André

