Szolnoki SPC Serdülő Buzek László U17 OSB I. Osztály 2022.02.06.

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on twitter
Share on email
  1. Forduló

Időpontja: 2022.02.06. vasárnap

Helyszín:
Szolnok, Tiszavirág Aréna

 

 

Résztvevő Csapatok:

Kecskeméti RC, VRCK, Szolnoki SPC.

Szolnoki SPC U17 Csapata

 

 

Sportolók:

  • Reiner Márk Máté,
  • Kovács Dominik,
  • Oláh Róbert,
  • Komáromy Botond,
  • Zupkó Máté,
  • Csák Attila,
  • Dalkó György,
  • Nánai Zsombor,
  • Csók Péter,
  • Bakos Csanád,
  • Berényi Bendegúz,
  • Malatinszki Dániel.

 

Vezetőedző:

Bartal Gergely

 

 

Eredmények:

Szolnoki SPC – Kecskeméti RC: 3-0 (13,15,19),

Szolnoki SPC – VRCK: 3-0 (23,20,19).

 

 

A kecskeméti mérkőzés első szettjének megnyerése után, túlságosan kiengedtünk. Sajnálom ezt, hogy fejben nem koncentrálunk úgy, mint egy ki-ki meccsen. Reggel még borult volt az ég, mint egy két fejekben, de szerencsére behúztuk még így is a mérkőzést. A második mérkőzésen már egy jó formában lévő kazincbarcikai Csapat ellen kellett helyt állnunk. Ami addig elég volt a kecskeméti Csapat ellen, az már nem volt elég a barcikai ellen. A szett közepére vettük fel a ritmust, amely után nem volt megállás. Helyenként igazi férfias támadásokat vezettünk, persze voltak olyan jelenetek is, hogy nem hittem a szememnek. Vannak hiányzóink a Csapatból sajnos, akiket várunk vissza, hogy még acélosabbak legyünk. Az első meccsel nem, de viszont a második mérkőzéssel már elégedett voltam. Két fontos győzelmet arattunk, ebben a nehéz időszakban. A következő fordulóban sok minden eldőlhet, reményeim szerint ott már Mindenki hadra fogható lesz. Mint mindig dolgozunk tovább.

EZ IS ÉRDEKELHET...