Elbakour André

Egészen kis koromtól az egész életem a sport körül forgott. Gyermekkoromban, mint minden járni képes ember, én is futballoztam, de nem volt olyan sport, ami ne érdekelt volna. Idővel szűkült a kör, 13 éve szinte kizárólag a röplabda tölti ki a mindennapjaimat. 2014-ben Vasicsek Öcsi bácsi „unszolására” lettem edző. Amíg létezett magánéletem, sokat jégkorongoztam, amatőr szinten röpiztem, mára azonban az aktív sportolás kimerül a kerékpározásban.

Besenyszögön kezdtem az edzősködést, a helyi iskolában próbáltam kiépíteni egy röplabdabázist, ami egész jól sikerült. Egy év jászberényi edzősködés után Bodonyi Ákos személye volt az, ami miatt visszatértem a Sportcentrumhoz. Megtisztelő számomra, hogy az ő stábjában dolgozhatok.

Az idei évben az U13A csapattal szeretnénk elérni, a ma még kicsit elérhetetlennek tűnő célt, az országos döntőbe jutást. Az U15ös korosztályban a harmadosztályban szerepelünk. Szeretnénk ennek a népes mezőnynek a legjobbjai közé kerülni.

Civilben a Szolnoki Kodály Zoltán Iskolában tanítok földrajzot és természetismeretet. Munkámban (főleg az edzőiben) mindenben számíthatok páromra, Katára, aki nélkül nem jöhettek volna az elmúlt évek szép sikerei.

szakmai beszámolók és hírek az
edzővel és csapatával kapcsolatban

Andre Elbakour

U17 III. Felsőház Debrecen 2022.03.12.

Szombati hullámvasút Fent és lent, aztán megint fent. Röviden így is jellemezhetnénk a szombati napunkat az U17 III. osztályú felsőházi rájátszás második fordulójában. Debrecenbe úgy

tovább »
Andre Elbakour

U15 III. Felsőház 2022.03.05. Dunakeszi

Ellenfelek: VSD, Miskolc, HTE Hasonlóan az U17-es bajnoksághoz itt is azért küzdünk, hogy a legjobb négy csapat közé kerüljünk. Természetesen úgy utaztunk Dunakeszire, hogy mindhárom meccsünket

tovább »