U21 OJB I. osztály Elődöntő (6 közé jutásért) 2022.03.20.

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on twitter
Share on email

SZOLNOK, TISZAVIRÁG ARÉNA

 

 

Sportolók:

  • Tímár Mike,
  • Kohajda Róbert,
  • Quintz Tamás,
  • Fenyvesi Dániel István,
  • Hegedűs László,
    Lovász Bence,
  • Katona Dávid,
  • Reiner Márk,
  • Oláh Róbert,
  • Molnár Balázs,
  • Csombor Gergő,
    Acsai Bálint.

 

Vezetőedző:
Bodonyi Ákos
Másodedző:
Bede Gábor

 

 

Az MRSZ szakmai bizottsága négy 3 csapatos csoportot alakított ki a legjobb 12 között,
amely az alapszakasz eredményeit figyelembe véve született. Csapatunk makulátlan
mérleggel 16 győzelem (2 szettet vesztettünk csupán és 48-at nyertünk) érkezett meg a
bajnokság ezen fázisába. Sajnos az előjelek erősen borúsak voltak. Több sérülés és betegség
hátráltatta az elmúlt időszak felkészülését és vetített árnyékot erre a rendezvényre is.
A következő csapatok alkották ezt a triót: Rákosmente, RÖAK FINO Kaposvár és a Szolnoki
SPC.

 

Ebből a trióból az első helyezett 6 közé jut (nekik rendezik az országos döntőt június elején),
a másodiknak marad még esélye egy újabb fordulón új csapatokkal szemben, míg a harmadik
helyezett a 9. – 13. helyekért csatázhat csupán.

 

 

Szolnoki SPC – Rákosmente 3:0 (20, 20, 16)
A mérkőzés elejétől sikerült a megbeszélt védekezési rendszert magas hőfokon működtetni. A
fiúk motiváltan, céltudatosan és csapatként küzdöttek. A feladó játéka kreatív és a
szituációknak legmegfelelőbb volt az esetek jelentős részében. A második szett eleji
hullámvölgyet sikerült felül múlni és a végére realizálni a különbséget. A harmadik
játékrészben tovább tudtuk nyitni azt a képzeletbeli ollót és sikerrel vettük az első akadályt
céljaink felé.
A második mérkőzésen a Rákosmente gigászi csatában maradt alul 3:2-re a RÖAK FINO
Kaposvár csapatával szemben.

 

 

RÖAK FINO Kaposvár – Szolnoki SPC 0:3 (-23, -19, -11)
Volt időnk kielemezni ellenfelünk játékát az előző 5 szettes mérkőzésen. Az elején
megfogalmazott hátráltató tényezők most kezdtek előjönni és jóval sablonosabb játék került a
parkettre, mint az első mérőzésen. Az első szett vége minimális különbséggel és nagyon nagy
energiák mozgósítása árán lett a miénk, míg a továbbiakban egyre inkább a mi akaratunk
teljesült, ahol a megbeszélt taktikát igyekeztünk érvényesíteni. A harmadik szett már
örömjátékká nőtte ki magát.

Kettős győzelemmel 6:0-s szett aránnyal értük el következő célunkat az Országos Döntőbe
jutást!

 

Gratulálok a CSAPATOMNAK és a KOLLÉGÁIMNAK ehhez a produktumhoz! Dolgozunk
tovább, hogy a lehető legszebb eredménnyel zárjuk az idei évadot!

EZ IS ÉRDEKELHET...